Részben kiadó felújított albérlet az Építők utján, az orvosi egyetemhez közel. Két szobás külön nyíló szobákkal. Telejesen felszerelt, ebben az árban az ágynemű is benne van csak a böröndödet kell hozni. Franciaágy ágyneművel és törölközőkkel • Kétszemélyes kanapé • Nagy TV • Íróasztal és szék • Légkondicionáló • Gardrób Az egyik hálószobához saját erkély tartozik. Közös konyha és fürdőszoba, teljesen felszerelt: • Sütő, főzőlap, mikrohullámú sütő, mosogatógép, elszívó, hűtőszekrény • Nespresso kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító • Minden szükséges edényt, evőeszközt és asztali edényt tartalmaz a mindennapi használatra. • Mosógép, szárítógép, hajszárító Nagy sebességű internet benne van az árban. Az épületben biztonságos, fedett kerékpártároló áll rendelkezésre. Elsősorban 2 fő egyetemistát várunk, a két szoba felszereltsége megegyezik, Tv- vel ellátott, tehát barátok és különállók is jöhetnek. Csak igényes bérlőt várunk, te leszel az első aki igénybe veheti ezt a szépen flújított lakást. A takarítást megegyezés alapján szertnénk javasolni. Foglalható egy hónap bérleti díjjal és két havi kaucióval, és azonnal költözhető. Lehetőség van két külön személynek is bérelni, havi 150 ezer ft-ért, tehát szobánént. A szerződés határideje az nem egy év lenne hanem 2026 06.30, ami meghosszabítható. Lehet külföldi is. Location: 7633 Pécs, Építők útja (2nd floor) Experience comfortable living in newly renovated 53 m² apartment, perfectly situated for students of the University of Pécs Medical School. Apartment Features: This apartment is perfect for two friends or classmates seeking a comfortable and convenient living space during their studies. Two equally sized bedrooms, each furnished with: • Double bed with bedding and towels provided • Two-seater sofa • Large TV • Desk and chair • Air conditioning • Wardrobe One of the bedrooms includes a private balcony. Shared kitchen and bathroom, fully equipped with: • Oven, stovetop, microwave, dishwasher, extractor fan, refrigerator • Nespresso coffee machine, kettle, toaster • Includes all essential cookware, tableware, and cutlery for everyday use. • Washing machine, dryer, hairdryer High-speed internet included. The building has secure indoor bicycle storage available. Rent Details: Monthly rent: €770 / whole apartment or €385 / room Utilities: o ~€115/month during heating season (October–April) o ~€85/month outside heating season (May–September) Security deposit: 2 months' rent